Kik vagyunk
A Gellérthegyvédő Egyesület civil kezdeményezés, amely a hely értékeinek megőrzését, ápolását tűzte zászlójára. Ezzel párhuzamosan fontos az itt élők érzékenyítése, kohéziójának erősítése. Valljuk, hogy csak egy erős közösség tudja a múlt hagyományát a jelen frissességével ötvözni úgy, hogy a hegy a jövőben is Budapest egyik legélhetőbb, emblematikus része maradhasson.
Az egyesület mindenki számára nyitott, aki felelősséget érez a Gellérthegy életével és állapotával kapcsolatban. Az egyesület fontosnak tartja a kialakult természeti és városkép folytonosságát. Nem a változások ellen van, hanem a jelleg, a gellérthegyi lépték, a zöldfelületek hagyományát hangsúlyozza, melybe érzékenyen illeszthetők az új beavatkozások.
Alapvető céljaink
Fellépünk a hegy értékeinek pusztítása és műszaki-esztétikai túlterhelése ellen. A GVE tagjaiként felelősséggel tartozunk a Gellért-hegynek mint a város szívében található zöldfelületnek és kultúrtájnak. Ezt a felelősséget érezzük az örökségvédelem, a környezet, a kultúra és közössége tekintetében. Ezért az egyesület tevékenységének célja a hegyen lakók, dolgozók érzékenyítése környezetük iránt, felelősségük felébresztése igényes örökségünk megőrzésében. Ennek érdekében az egyesület a következő főbb célokat határozta meg.
A beépítési, rendezési tervek véleményezése során
- megóvni a hegyet a túl nagy léptékű beépítésektől,
- megakadályozni az otromba épületátalakítások és telekátalakitások okozta aggasztó környezetpusztítást és károsítást,
- bővíteni a meglevő építészeti értékek feltérképezésével a helyi védettségre méltó épületek, utcaképek listáját
A zöldterületek tekintetében
- védeni a természeti értékeket (zöldfelület védelme),
- szervezni a környezetvédelmi tevékenységet (faültetés, szemétszedés, a beteg fák feltérképezése és gyógyításuk kérvényezése stb.), bővíteni az abban résztvevők körét.
A közlekedés, parkolás, köztisztaság terén
- lakossági javaslatokkal hozzájárulni a hegy átmenő forgalmának csillapításához, (elektromos buszok, a Citadellához való feljutás környezetkimélő megoldása stb.),
- a lakosság által használt közös területeken végzett munkálatok után a teljes helyreállítás betartatása,
- szorgalmazni térfigyelő kamerák létesítését, járőröző polgárőrség felállítását, amely korlátozná a Citadella környéki randalírozást is,
- elérni biztonságos gellérthegyi kutyafuttató kiépítését, továbbá „varjúbiztos” szemetesek kihelyezését.
A kultúra területén
- erősíteni a hagyományőrzést kiállítások, vetítettképes előadások szervezésével,
- az épített örökség bemutatása, kultúrtörténeti ismeretek bővítése szakemberek által vezetett séták során,
- részt venni a hagyományt teremtő Ménesi úti utcabál rendezvényén,
- figyelemmel kísérni és naprakész információt beszerezni a MATE Budai Campusát érintő távlati tervekről,
- csatlakozva az Újbudai Civil Tanácshoz fellépni a kerület közös ügyeiben (pl. Bikás park területén tervezett nagyberuházás, és különösen a túlépítések megakadályozása tekintetében),
- közérdekű hírek, események közreadása, szervezése (körlevélben, facebook csoportok segítségével).