Látkép a Gellérhegyről
» A Gellérthegy legszebb arca - Küldje be nekünk legjobb fotóit a Gellérthegyről!
 

Erre a kérdésre kellett koncepciót, tervjavaslatot kidolgozniuk a Budapest Műszaki Egyetem hallgatóinak egy prezentáció keretén belül, amelyet a Polgármesteri Hivatalban rendeztek meg. Ez a típusú bemutató nem újdonság a diákok számára, hiszen az egyetemekkel kötött megállapodás értelmében minden évben prezentálhatják elképzeléseiket egy verseny keretén belül.

A koncepciókat úgy kellett elkészíteni, hogy az építmény műemlékjellege megmaradjon, de a lehető legtöbb igényt kielégítse és a legtöbb funkciót kiszolgálja. Maradjon turista látványosság, de legyen benne hely azok számára is, akik nyugalomra vágynak. Családok számára éppúgy megfeleljen, mint a szórakozni vágyó közönségnek. Sok legyen a zöld terület, de legyen hely a parkoló autók és a közlekedés számára is.

Schreffel János Újbuda főépítésze elmondta, hogy ez a verseny nemcsak a gyerekek számára jó bemutatkozási lehetőség és gyakorlat, hanem az Önkormányzatnak is. Ugyanis ezáltal olyan ötleteket és javaslatokat is kaphatnak a fiataloktól, amelyek segíthetik a döntés előkészítési munkálatokat. Számtalan témajavaslat került már terítékre, így a Bikás park ügye, a Lágymányosi öböl kérdése valamint a Nyugati városkapu képe, vagyis, hogy mi várja az utazókat, ha a kerületbe érkeznek. Idén a Citadella látványtervét kellett kidolgozniuk a hallgatóknak.

Fodor Vince alpolgármester nemcsak hivatalból látogatott el a prezentációra, hanem lokálpatriótaként is. Úgy gondolja, nagy szükség van arra, hogy a területet egységesen rendezzék át. Meglátása szerint az infrastruktúra fejlesztésére az illemhelyek kialakítására, és a kisebb kiszolgálóhelységek rendezésére nagyobb hangsúlyt kellene fektetni.

(Az Újbuda TV képes beszámolóját hétfőn láthatják a tévében 18 órakor, és kedden itt az Interneten. - a szerk.)

Gigi - Újbuda TV